A huszadik század elején London utcái a szavazati jogért tüntető nőktől, a szüfrazsettektől voltak hangosak. Kirakatokat is törtek be, gyújtogattak is. Élükön Emmeline Pankhurst állt.
Emmeline hideg tekintete szenvedélyes egyéniséget takart. A tűz már gyermekkorától lobogott benne, amikor az apja így sóhajtott fel: — De kár, hogy nem fiúnak született! — Emmeline 14 évesen tévedt oda az első szüfrazsett-gyűlésre, s azonnal életcéljává tette a női szavazati jog kiharcolását. Férje, az ugyancsak polgárjogi aktivista Richard Pankhurst támogatásával 1894-re ki is vívta ezt, de egyelőre csak a helyi választásokon. Miután Richard 1898-ban elhunyt, Emmeline állt a helyére, és hatásos jelszavakat fogalmazott meg (például: „Inkább leszek lázadó, mint rabszolga”), amelyek sok nőt állítottak az ügy mellé. Újságot is alapított, sőt még indulót is szerzett, illetve zászlót talált ki a nők másodrangú állampolgársága ellen fellépő mozgalomnak. Emmeline nem szűnt meg harcra buzdítani elvtársnőit. Nagy vehemenciával tüntettek, olykor gyújtogattak is teaházakban, krikettpályákon. Emmeline úgy gondolta, hogy kifejezetten hasznos, ha valamelyikük rendőrkézre kerül, mert az újságokban megjelenő fényképek melléjük állíthatják a közvéleményt. Őt magát hétszer tartóztatták le.
Emmeline a szüfrazsettek élén menetel. Az általa alapított Társadalmi és Politikai Nőegylethez munkásasszonyok éppúgy csatlakoztak, mint London előkelő dámái, ami nagyban segítette a mozgalom sikerét.
A kormányzat nem nézte mindezt tétlenül: az éhségsztrájkoló nőket kényszertáplálásnak vetették alá, és egereket engedett szabadon a tüntetők között. Maga a franciás „szüfrazsett” szó is – melyet a sajtó ragasztott rájuk – elítélő volt. Csakhogy a hatalmon lévő férfiak elszámították magukat, mert egyre többen álltak a tüntető nők mellé. 1908-ban például a Mappin & Webb ékszerész cég a mozgalom zászlajának lila-fehér-zöld színeiben dobott piacra új ékszereket.
Az első világháború kitörése megosztotta a szüfrazsettek mozgalmát: sokan felfüggesztették a tüntetéseket, Emmeline viszont kihasználta a történelemnek ezt a fordulatát, és az Egyesült Államokban, illetve Kanadában harcolt tovább.
1914-ben aztán kitört az első világháború, amely korlátozta a szüfrazsettek mozgalmát, de Emmeline akkor sem nyughatott: Amerikába ment, hogy ott harcoljon tovább az ügyért. 1918-ban aztán a brit kormány engedett: a 30 évnél idősebb nőknek bizonyos megszorításokkal megadta a szavazati jogot, hálából háborús erőfeszítéseikért. Tíz év múlva a korhatárt leszállították 21 évre, ami immár azonos volt a férfiakéval, de Emmeline ezt már nem érte meg: pár nappal korábban elhunyt. Munkáját három lánya folytatta, erőfeszítéseinek gyümölcsét pedig a brit nők milliói élvezték.
Forrás: Roberto Mottadelli, Gianni Morelli – A 20. század legmeghatározóbb egyéniségei (16—19. oldal) Corvina Kiadó, 2018 ISBN 978 963 13 6495 8
